A nap idézete:
""

Az oldal elérte a célját. A gyűlölködő, mocskolódó TMRSZ vezetőknél az oldal a szókimondása miatt kiverte a biztosítékot. Az igazság itt kendőzetlenül jelenik meg bármennyire is fáj egyeseknek. Minket mostmár nem lehet elhallgattatni. A bilit kiborítjuk. A TMRSZ vezetőivel szemben a saját modorukban és a fegyvereikkel vesszük fel a harcot. Hajrá!

2009. augusztus 1.

Gyorstalpaló terrorizmusból (kapcsolódik a "Draskovics ügyhöz") a nyári uborkaszezonra való tekintettel.....

(A szerző oldalán, további érdekes írások találhatóak. Ez véleményem szerint megmagyarázza azt, hogy mi történik hazánkban mostanság. a szerk.)

Forrás: Gyorstalpaló terrorizmusból

"mert értelmes hülye viccet már hallottam.
De ennek még értelme sincs"

Boncz Géza
 

Ismét magyar terroristák tűntek fel a sajtóban, és habár  dicső kormányunk és rendőrségünk e témában lezavart színjátékával jobban ég, mint anno a Reichstag, kis hazánk médiájából továbbra is vég nélkül árad a bullshit mindenféle radikális veszélyről. Valamivel több, mint egy éve már megírtam erről a véleményemet, akkor is a hírhedt "magyar terrorszervezet", a Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg Front  Mozgalom Csapásmérő Alakulat Csoport Harcosainak Forradalmi Számonszedő Brigádjainak Mártírjainak Szervezetének Legfélelmetesebb Legkegyetlenebb Legnác(z)ibb Über TOTAL VÖLKERMORD YAAARRRGGHHH... elnézést, elkalandoztam, szóval az MNY kapcsán, de úgy látom megint itt az ideje, hogy oktatást tartsunk a terrorizmus elméletéből.  Következzen hát egy rövid terrorizmus-kiskáté: (folyt=>)

A vizuális típusok kedvéért némi anyag az igazi, és a fake terror közötti nem csekély kontraszt szemléltetésére. Ha ehhez hasonló akciókat hajtanak végre az elvetemült magyar terroristáink, akkor valóban lesz okunk aggódni: 

Ez viszont lósz*r (pláne, hogy hobbyvegyészek műve):

Ez terrorizmus. Nem kicsit, nagyon:

Ez parasztvakítás:

Remélem már valahol dereng a különbség. Kiskáté, ala index sztájl.

Mi a terrorizmus? - Számtalan definíció létezik a fogalomra, de egyik sem egyetemesen elfogadott. Biztonságpolitikai megközelítésből a terrorizmus egyfajta hadviselési forma, egyszerű, háttérterületet, lakossági támogatást nem igényel, a tömegek és a politikai döntéshozó réteg megfélemlítésével, sokkolásával éri el céljait, és ebben elengedhetetlen számára a média fel/kihasználása. Ha egy skálán akarjuk érzékeltetni a különböző hadviselési formákat, az egyik véglet lenne 9/11, majd következnének az IRA, ETA, a tálibok, a Hezbollah, Mao Ce-tung hadserege az MVH után, a COIN hadviselés (pl a Search & Destroy), a 2008-as orosz offenzíva Grúziában, a német Blitzkrieg, és megérkeznénk a másik véglethez, az I. VH lövészárkainak állóháborújához. Az egyik véglet nem állami, rugalmas, és tisztán az ellenség akaratának megtörésével akarja elérni céljait, a másik csak az államokra jellemző, statikus és a nyers erőre, az ellenség felmorzsolására épít.

Az a terrorizmus, ha robbantanak? - A terrorizmus nem foglalja magában az alkalmazott eszközöket. Bomba, pisztoly, kés, egyre megy. A leglátványosabb - és ez által a médiában leginkább előtérbe kerülő akciók azonban a robbantásos merényletek, és ezt a terroristák is tudják, és igyekeznek mindent megtenni, hogy benne legyenek a 8 órás hírekben. De robbantani lehet köztörvényes bűncselekményként is - lsd Aranykéz utcai merénylet.

A terrorizmus mindig civilek/ártatlanok ellen irányul? - Nem feltétlenül. A rendfenntartó szervek, állami vezetők ellen is elkövethetnek terrorcselekményeket. Csak hát a civil a "legpuhább" célpont, civilek ellen még egy masszívabb támadás végrehajtása is egyszerű, mint egy faék - lásd Mumbai. (persze tervezés fázisa már képzettebb embereket igényel)

Aki az egyiknek terrorista, az a másiknak szabadságharcos, nem? - Ez közhely. A terrorista szó a hadviselési formát, a szabadságharcos a kitűzött politikai célt - egy terület, népcsoport, társadalmi osztály felszabadítását egy vélt vagy valós elnyomó alól - jelöli. Valaki lehet egyszerre terrorista ÉS szabadságharcos, csak hát a közhiedelem tévesen az egyik fogalomhoz az "erkölcsileg negatív", a másikhoz az "erkölcsileg pozitív" jelzőt társítja, ezért tartja a kettőt egymás ellenpárjának.

Térjünk át a letartóztatott MNY tagokra - ők terroristák? - A magyar törvények szerint rájuk lehet húzni a terrorvádat, de biztonságpolitikai szempontból nem azok. A politikai cél megvolt - nyomásgyakorlás a kormányzó pártra. De az akciók megfélemlítő ereje, a sokkhatás hiányzott. Ha egy igazi terrorszervezet hirdetett volna háborút a szegfűs párt ellen, akkor pár képviselő ma már alulról szagolná a szegfűt. Az MNY tagok viszont ügyeltek arra, hogy ne nagyon lépjék túl a garázdaság büntetőjogi fogalmát. A politikai indíttatású erőszak viszont még nem feltétlenül terrorizmus - ha kövel bedobod a szomszéd Manci néni ablakát, mert tudod róla, hogy a mocskosszemét ....... (ide tessék egy tetszés szerinti magyar politikai pártot beírni)-re szavazott, attól még nem leszel terrorista.

De előbb vagy utóbb megöltek volna valakit, ha nem kapcsolják le őket! -  A jogban létezik az ártatlanság vélelmének fogalma. Nem lehet valakit azért büntetni, mert te feltételezed, hogy a jövőben biztosan el fog követni valamit. Ezért is tetszik a Volksfreiheit cikke (courtesy of Vbőr): aki védi a börtönben lévő szélsőséges terrorista férgeket, az maga is szélsőséges terrorista féreg. Ezt a logikát utoljára a spanyol inkvizíció alkalmazta.

A letartóztatott MNY tagok ellen felhozott vádak akkor is bűnszervezetben elkövetett terrorizmusról szólnak! - Bullshit. Bűnszervezetben elkövetett terrorizmus? Biztpol szempontból az vagy bűnszervezet (nem politikai) vagy terrorszervezet (politikai), de a kettő egyszerre nem megy. Másrészről nézük meg, mit is mond ki a terrorcselekményekről szóló törvény:

261. § (1) Aki abból a célból, hogy

a) állami szervet, más államot, nemzetközi szervezetet arra kényszerítsen, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön,

b) a lakosságot megfélemlítse,

c) más állam alkotmányos, társadalmi vagy gazdasági rendjét megváltoztassa vagy megzavarja, illetőleg nemzetközi szervezet működését megzavarja,

a (9) bekezdésben meghatározott személy elleni erőszakos, közveszélyt okozó vagy fegyverrel kapcsolatos bűncselekményt követ el, bűntett miatt tíz évtől tizenöt évig terjedő, vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő, aki az a) pontban meghatározott célból jelentős anyagi javakat kerít hatalmába, és azok sértetlenül hagyását vagy visszaadását állami szervhez vagy nemzetközi szervezethez intézett követelés teljesítésétől teszi függővé.

(3) Korlátlanul enyhíthető annak a büntetése, aki

a) az (1) vagy a (2) bekezdésben meghatározott bűncselekményt abbahagyja, mielőtt abból súlyos következmény származott volna, és

b) aki tevékenységét a hatóság előtt felfedi,

ha ezzel közreműködik a bűncselekmény következményeinek megakadályozásában vagy enyhítésében, további elkövetők felderítésében, illetve további bűncselekmények megakadályozásában.

(4) Aki az (1) vagy a (2) bekezdésben meghatározott bűntett elkövetésére felhív, ajánlkozik, vállalkozik, a közös elkövetésben megállapodik, vagy az elkövetés elősegítése céljából az ehhez szükséges vagy ezt könnyítő feltételeket biztosítja, ahhoz anyagi eszközöket szolgáltat vagy gyűjt, bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(5) Aki a (4) bekezdésben meghatározott cselekményeket az (1) vagy a (2) bekezdésben meghatározott bűntettnek terrorista csoportban történő elkövetése érdekében valósítja meg, illetőleg a terrorista csoport tevékenységét egyéb módon támogatja, bűntettet követ el, és öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(6) A (4) vagy az (5) bekezdésben meghatározott bűncselekmény miatt nem büntethető, aki a cselekményt, mielőtt az a hatóság tudomására jutott volna, a hatóságnak bejelenti, és az elkövetés körülményeit feltárja.

(7) Aki az (1) vagy a (2) bekezdésben meghatározott bűncselekmény elkövetésével fenyeget, bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(8) Aki hitelt érdemlő tudomást szerez arról, hogy terrorcselekmény elkövetése készül, és erről a hatóságnak, mihelyt teheti, jelentést nem tesz, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(9) E § alkalmazásában

a) személy elleni erőszakos, közveszélyt okozó vagy fegyverrel kapcsolatos bűncselekmény az emberölés [166. § (1) és (2) bek.], a testi sértés [170. § (1)-(5) bek.], a foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés [171. § (3) bek.], a személyi szabadság megsértése (175. §), az emberrablás (175/A. §), a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény [184. § (1) és (2) bek.], a vasúti, légi vagy vízi közlekedés veszélyeztetése [185. § (1) és (2) bek.], a hivatalos személy elleni erőszak (229. §), a közfeladatot ellátó személy elleni erőszak (230. §), a hivatalos személy támogatója elleni erőszak (231. §), a nemzetközileg védett személy elleni erőszak (232. §), a közveszélyokozás [259. § (1)-(3) bek.], a közérdekű üzem működésének megzavarása [260. § (1)-(4) bek.], a légi jármű, vasúti, vízi, közúti tömegközlekedési vagy tömeges áruszállításra alkalmas jármű hatalomba kerítése (262. §), a robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaélés (263. §), a lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés [263/A. § (1)-(3) bek.], a haditechnikai termékkel és szolgáltatással, illetőleg kettős felhasználású termékkel visszaélés [263/B. § (1)-(3) bek.], a radioaktív anyaggal visszaélés [264. § (1)-(3) bek.], a nemzetközi szerződés által tiltott fegyverrel visszaélés [264/C. § (1)-(3) bek.], a számítástechnikai rendszer és adatok elleni bűncselekmény (300/C. §), a rablás (321. §) és a rongálás (324. §),

b) terrorista csoport: három vagy több személyből álló, hosszabb időre szervezett, összehangoltan működő csoport, amelynek célja az (1)-(2) bekezdésben meghatározott bűncselekmények elkövetése.

Fasza kis törvény, ilyeneket is csak mi hozhatunk. Lényege, hogy bárkire rá lehet húzni, hogy terrorista, szóval a letartóztatott MNY tagokra is. Ajánlok egy játékot, T. Olvasók: amikor egy bűncselekményről esik szó a médiában, tessék megpróbálni rábizonyítani, hogy az tulajdonképpen terrorcselekmény. Egy példa - egy borsodi faluban a feldühödött tömeg megtámad két rendőrt, akik igazoltatni próbálják őket, mert egy gyanúsítottat keresnek köztük: "Aki abból a célból, hogy / állami szervet / arra kényszerítsen, hogy valamit ne tegyen /+ testi sértés / + hivatalos személy elleni erőszak" - bezony ám, az terrorizmus. Sőt "három vagy több személyből álló, hosszabb időre szervezett, összehangoltan működő csoport, amelynek célja a (2) lakosság megfélemlítése" - hát ez sem ismeretlen dolog nálunk...

Akkor nincsenek is valódi magyar terroristák és felesleges rongyrázás a terrorizmus elleni harc? - Nem egészen. Hogy vannak-e kis hazánkban igazi terroristák, pl. alvó sejtek, amik csak a parancsra várnak, azt nem tudni. Annyi biztos, hogy a rendszerváltás óta nálunk echte magyar terroristát még találtak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lenne minimális, de valós terrorveszély, hiszen a világon számos olyan szervezet van, ami örömmel robbantaná be egy szép napon Budapest belvárosát, és a titkosszolgálataink egyik fő feladata ennek megakadályozása. Azonban ha a reálisabb, külső fenyegetések helyett a belpolitikai játszmák miatt felfújt belső veszélyre kell koncentrálnia az NBH-nak, az duplán veszélyes - egyrészről lejáratják magukat és elveszítik hitelességüket, másrészről a sok politikai megbízás miatt nem marad idejük az igazi kockázatok felderítésére.

Ha nincs is magyar terrorizmus, akkor miért esik róla szó ilyen sűrűn a politikai közbeszédben? - Egy olyan helyen, ami utoljára 64 éve látott egy tisztességes disznó nagy háborút, kitünően lehet ijesztgetni kiégett lábtörlőkkel, meg szétlőtt ablakokkal, továbbá -  és ez a legcsodálatosabb az egészben - 64 év  után sem kell az ellenségképen változtatni, a nácik megunhatatlanok, mint Elvis. Persze adott esetben egy értelmes állam is terroristának minősíti az ellene harcoló gerillákat, hogy a minimális legitimitást is megtagadja tőlük. Ez COIN szempontból ésszerű húzás, csak kis hazánkban nincsenek gerillák meg úgy egyáltalán nem értelmes állam. Nálunk amig csak pofáznak és hergelik a nyugdíjasokat meg az árpádsávosokat, nincs gond, csak mint megjegyeztem, a sok okos odafent egy idő után kísértést érezhet arra, hogy kicsit faragjon a Nemzeti Biztonsági Stratégiánkon, meg úgy kézi vezérlés alá vegye a szolgálatainkat, mert a tömegpusztító fegyverek elterjedése, a nemzetközi szervezett bűnözés és a demográfiai hanyatlás együttvéve is kutyaf*sza ahhoz, képest, hogy "ismét bakancsok masíroznak és kukák lángolnak". (Én meg külön örülök, hogy a pártok tirpák propagandistái belecsattognak a 42-es sáros gumicsizmájukkal a szakterületünkre.)

***

Végezetül egy interjú, amit a BSH3 kommentjeiben kaptunk egy olvasónktól, és jól érzékelteti, hogy milyen mértékű a belpolitikai bullshit és milyen mélységekben jár a hozzá nem értés, amikor biztpolról van szó. A totális szellemi leépülés garantált - terroristák, nácik éééés ráadásként iszlamisták. Némi ízelítő:

"Irán bőkezűen támogatja politikai barátait. Nem tudni, miből futotta a Jobbiknak ekkora EP-kampányra, miből épített média- és internetes hálózatot. Egyes politikusok szerint az NBH-nak kellene kiderítenie: a honi szélsőjobbot nem pénzelik-e iszlám fundamentalista körök."

Ezt a témát ajánljuk szeretettel a Konteo blog figyelmébe. Mindenesetre én kétlem, hogy az EP-be kijutott jobbikos képviselők első kérdése az ülésteremben arra irányult volna, hogy merre is van Mekka.

"Az Al-Káida egyik tagja, Al-Nafisi az Al-Dzsazíra televízióban nyilatkozta még februárban: a Hezbollah Magyarországnak és Romániának is elad fegyvereket."

Lehet, hogy ők modernizálják az MH AK-63-it? (Az AQ és a HA egyébként gyűlölik egymást - a szalafí iszlamisták és a nacionalista síiták ősellenségek)

"Buda Péter viszont azt mondta lapunknak, a Jobbik a Hamasz és a Hezbollah mintájára szervezkedik."

Buda Péternek üzenjük, hogy józanodjon ki.

Szegény Tálas Péter, gondolom az interjú alatt végig igyekezett úgy helyezkedni, hogy  valami bútor mindig legyen közte és a ripoter között, miközben fél szemével az ajtót leste, mikor jönnek már az ápolók...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

TMRSZ FŐHADISZÁLLÁS

Címkefelhő

Érdekes blogok, irományok, cikkek, hírek......(47 csoport)

IP