A nap idézete:
""

Az oldal elérte a célját. A gyűlölködő, mocskolódó TMRSZ vezetőknél az oldal a szókimondása miatt kiverte a biztosítékot. Az igazság itt kendőzetlenül jelenik meg bármennyire is fáj egyeseknek. Minket mostmár nem lehet elhallgattatni. A bilit kiborítjuk. A TMRSZ vezetőivel szemben a saját modorukban és a fegyvereikkel vesszük fel a harcot. Hajrá!

2009. május 31.

Szólás-szabadság Szima 3/3 Judit módra


A képen jelzett helyre írta be valaki a valóságot! Néhány óra elteltével törölték a bejegyzést, a beíró ismételten betette, majd másnap már csak regiszrált tagok szólhattak hozzá a cikkekhez!
Nem tudom szó szerint idézni de a beírás valahogyan így szólt:
"Jól tudja a Petike!
Nem vett rész a TMRSZ a tárgyalásokon, nem képviselte a tagjait, sehol! Folyamatosan becsapja, félrevezeti a tagjait és mindössze egy politikai pártnak gyűjti a szavazatokat.
A tagságát érdekeit magasról leszarja, a beküldött észrevételeit nem védte meg sehol és nem is képviselte egyetlen fórumon sem.
Mindössze mások munkáját ócsárolja folyamatosan, függetlenül azok eredményétől.
Hatalmas károkat okoz a TMRSZ az egész rendőrség állományának, hiszen nemsokára kiderül az igazság és marad a sok csalódott ember akiket becsaptak, átvertek és akik majd ha azt hallják, hogy szakszervezet, köpnek majd és függetlenül attól, hogy valós érdekképviseletet látnak el arra felkészült emberek többé már nem hisznek nekik sem.
A TMRSZ toborzói semmitől sem riadtak vissza! Kiszúrták más szakszervezeti képviselők autójának a gumiját, meg trágyát hordtak az autóra stb. Ezt ŐK pontosan tudják, hogy kikét, mikor és hol...
A beírás szerzője, megjegyezte azt is, hogy tudja az IP címét rözítik, és a beírást is hamarosan törlik. A nevét meg csak azért nem adja mert nem akar úgy járni mint azok akiknek az autóját megrongálták a TMRSZ toborzói.

Az anyag egy tisztelt olvasónktól a mai napon érketett.
Köszönjük a segítségét és információját! (a szerk.)
GM

Béta-sugárzó csernobili fenyőrönkök csempészete

"Természetesen a leírtakkal nem értek egyet és lehet, hogy nem is valóságos, de közzéteszem a tisztánlátás érdekében."
Béta-sugárzó csernobili fenyőrönkök csempészete 

Csernobilben 1986. április 26. szombat hajnali 1:24 órakor szörnyű nukleáris baleset történt. A reaktor belsejében a hőmérséklet elérte a 3000 °C-ot. 
A hasadási termékek az üzemanyagból az égő grafitba diffundáltak, onnan pedig a levegőbe jutottak: az összes radioaktív nemesgáz (85Kr, 135Xe), továbbá a mozgékony alkálifém-ionoknak (137Cs) és az illékony jódnak (131I) mintegy 20 %-a. A többi nehézkesen diffundáló radioaktív fémeknek (89Sr, 90Sr, 239Pu) csak 4 %-a jutott ki a környezetbe. 
A grafittűz 10 napon át égett, ezután sikerült bórozott homokkal és ólommal elfojtani. A bór célja a neutronok elnyelése, az ólom pedig megolvadva a levegőt zárja el a reaktortól. Ezalatt 4 EBq (4•1018 Bq) aktivitás szabadult ki a légkörbe, ami 400-szorosa volt a hirosimai atombomba által a levegőbe juttatott radioaktivitásnak, és megközelítette egy nagy hidrogénbomba kísérleti robbantásakor a légkörbe kerülő aktivitás nagyságát.

A csernobili katasztrófa után 100 km-es sugarú körben szögesdrótos vasfüggöny ereszkedett le, a sok millió hektáron belül minden állat, növény és ember sugárbeteg lett. A világ minden emberét baj érte a csernobili katasztrófával, kit lelkileg, kit testileg, ki pedig a hitét veszítette el a modernitásban. Magyarországon, azóta is sok rejtélyes rákos daganat okát csak a csernobili reaktor robbanás következményeire lehet visszavezetni.

Mégis volt biztosan kettő ember Magyarországon, aki egy évtizeddel a gyászos reaktor katasztrófa után örült a 100 km-es sugarú körben szögesdrótos vasfüggönyön belül található irdatlan mennyiségű szibériai fenyőfának, amely ugyan 89Sr, 90Sr, 239Pu, 137Cs, 131I izotópokkal szennyezett volt, beépültek a fák szöveteibe, mint alfa és béta-sugárzók, de nagy üzleti lehetőség ezt feledtette.

P. Imre vegyivédelmi szaktiszt Kiskőrösről, a vegyivédelmi zászlóalj - a honvédségi átalakítások miatt néha vv-i ezred- mentesítő század parancsnoka (a továbbiakban a volt KGB barátai által adott nevén: голуби, azaz Galamb) és S. Gyula (a továbbiakban Szöcske) vállalkozó ebben az időben ismerkedett meg, véletlenül. 

Az izotóppal szennyezett borovi és szibériai fenyőrönkök illegális kitermelése megkezdődött a tragédia után tíz évvel. Az más kérdés, hogy bizony egy-két ezer évet kellett volna várni erre a véghasználatra, de hát a mohóság nagyúr! A több tízezer km szögesdrótos kerítés nagy részben a tolvajok martaléka lett. Az egykori szovjet vegyi-sugár felderítő könnyű harcjárművek által földbe, betonba, fába belőtt acél szárú, sárga zászlócskák már alig látszódtak. A volt szovjet titkosszolgálat rossz oldalra átállt tagjai elkezdték a tiltott területen lévő erdők kitermeltetését. Javarészt moldáviai illegális favágók motoros fűrészeitől zengett az érintetlen, de ugyanakkor a világ egyik legveszélyesebb tája. A kitermelt orosz fenyőrönkök volt szovjet katonai teherautókon jutottak el a moldova-román határig, ott már hivatalos, a Kárpátokban kitermelt borovi fenyőrönkként indult nyugatra, javarészt Magyarországra. Ekkor a magyar honban gombamód szaporodtak a faárusító telepek, a borovi fenyőt átlagosan 30-35 ezer forintért árulták köbméterenként. A Csernobil környéki árak ezzel szemben 5-6 eurót (durván: 400-900 forintot) tettek ki köbméterenként. 

A több mint harmincszoros haszon reménye nagy lehetőségeket csillantott fel a Galamb és Szöcske együttműködési lehetőségeiben. Galamb ismerte a csernobili terület új hadurainak egyikét, bírta az elhíresült, volt szovjet harckocsi hadtest haditechnikai főnök kegyeit, aki magyar katonatisztből lett szovjet főtiszt. Bizonyára sokan emlékeznek az orosz-moldovai vitára, mely tárgya egy szőröstől-bőröstől eltüntetett volt szovjet harckocsi hadtest nyomán alakult ki. Ez a harckocsi hadtest dollárban is milliárdokat ért, s bizony Moszkva a mai napig még a maradványait sem látja viszont. 

Nos, a lényeg az, hogy e páncélos magasabb egységnél szolgáló haditechnikai főnök bizony segített Galambnak és Szöcskének. A sikeres együttműködést mi sem bizonyítja, mint, hogy Szöcske a semmiből hamarosan 50 főt foglalkoztató több százmilliós vállalkozó lesz, sáskajárásszerűen kezdi meg üdülők építését és felújítását, galamb pedig megalapozza a későbbi „Verses Trió Kft” alapjait, amely már csak humán-problémák feloldásával foglalkozik, bőségesen túlszámlázva. A katonatisztnek pedig gyorsan büdös lesz a honvédmundér a vastag pénztárca mellett, bizonyos „nem egészséges hajlamai” kiélésére jön a fiatalkorúak börtöne, mint következő munkahely, ahol a „huncutkodásai” miatt tovább kell állnia, majd jön a következő egyenruhás szolgálat, a Köztársasági Őrezred, mint pszichológus, innen rövid időn belül elzavarják…

A könnyű izotópokkal szennyezett, javarész béta-sugárzó fa (ez a sugárzás 20 cm-en elnyelődik már a levegőben is, azonban az élő szervezetbe kerülve, például fűrészpor belégzéssel, súlyos betegséget, idült daganatokat idéz elő) borovi és szibériai fenyőként tízezer köbméterenként kamionokkal érkezik keletről, a harmincszoros haszonból bőven jut a gazembereknek. (Egy köbméter fenyőfán 15-25 ezer forintot zsebeltek be!) A keleti határokon még abban az időben nincs sugárkapu, különben is 2000 után telepített sugárkapuk csupán a gamma-sugárzást érzékelik elsősorban, amely intenzitása az említett csernobili fákban már alig érzékelhető. 

A szennyezett fát itthon felfűrészelték. Bizony nyelték a fűrészesek a port, így a biztos halált, mely évek, szűk évtized múlva rákos daganatok formájában, a diagnózis megállapítása után három hónapon belül napra pontosan elviszi az illetőt. A biztos halált vitték ezek az emberek az épületek faácsolatain keresztül a padlásterekbe, ahová a legjobb szigetelés ellenére is a fán maradt radioaktív port, illetve a száradás következtében leváló, parányi fa részeket a szél befújja a lakótérbe, mindig keveset, de folyamatosan. Ez az alattomos gyilkosság tapadt az illegális, majd a románhatártól legális fakereskedők kezéhez. Szöcske könnyűszerkezetes házakat kezd építeni, egyre jobban megy az üzlet. A felfűrészelt farönk közepét különgyűjti. Józan paraszti eszével teszi ezt, hisz a fa bütü közepe, statikailag kényes, nem szeretik az ácsok. 

2002-től szűkül az illegális fakitermelés Csernobil környékén, majd Putyin háttér rendcsináló évei végleg leapasztják a sugárszennyezett fa magyarországi maffia-exportját. Szöcske kénytelen elővenni a korábban könnyűszerkezetes ház építésére statikailag nem alkalmas hulladék falerakatot. Ebből építi meg az egyik nagy szakszervezet üdülőjét Tiszántúlon, amely födém gerendái már az átadó ünnepségen szemmel láthatóan belógtak, majd három évig még dacolva a fizika törvényeivel tartották magukat, végül földig hajoltak. 

A több tízmilliós üdülőt le kellett bontani, az építő és kivitelező Szöcske cég azonban már rég csődbe ment, megszűnt, a szakszervezet pedig pereskedik. Szöcske pedig bosszút áll, hamis történeteket kitalált. Galambbal összefogott, könyvet írnak pletykák alapján, hitelteleníteni akarják az egykor részére kenyeret is adó, 20 éves múlttal rendelkező, tisztességesen működő szakszervezetet. 

Az írás a vegyivédelmi laktanya mentesítő századának sorállományú írnokai, 2 fő hivatásos tiszthelyettes és 1 fő vegyészmérnök tiszt emlékezései és feljegyzései alapján született.







A tolvaj mentesítő-századparancsnok

Egy régebbi információ ami érdekes lehet.

"Természetesen a leírtakkal nem értek egyet és lehet, hogy nem is valóságos, de közzéteszem a tisztánlátás érdekében."

A tolvaj mentesítő-századparancsnok


A Magyar Honvédség Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóaljhoz egy furcsa figura érkezett meg a kilencvenes évek közepe táján. Kopaszodó homlok, hunyorított szem, szúrós tekintett. Fiatal tisztről van szó, főhadnagyi rendfokozattal, vörös diplomával a kezében. G. László alezredes parancsnok fogadta. A fiatal tiszt szerény, kissé görbültek a vállai, ingblúza frissen vasalt, cipője poros. Gyalogolt a laktanyáig, bizony több kilométert tett meg a bicikli úton. Szép bizonyítvánnyal érkezett. Rövidebb- hosszabb időszakot tudhat háta mögött a volt baráti országban, Szovjetunióban, azaz már Oroszországban. Itt szakmai-tanulmányi időt töltött el a hosszú, kampós orral is ékeskedő P. Imre főhadnagy. 

A moszkvai KGB főiskola maradványain működő katonai vegyészmérnöki gyakorlati képzést is sikeresen teljesítő, kiválóan diplomázó főhadnagy barátságokat kötött a KGB főiskolán kint tanuló, majd ott maradt K. Ferenc Moldáviába szakadt, egykori szovjet harckocsizó hadtest haditechnikai főnökkel. Számos barátság szövődött az orosz külhonban akkor még P. Imre honvéd törzszászlós és sok KGB tiszt között. 

G. László alezredes és P. Imre főhadnagy beszélgetésére hivatalból került sor, így a személyzetis tiszt mindent hall, s bizony jól meg is jegyzi, sőt fel is jegyzi. Ez a szerencsénk, mert nem tudnánk leírni a kiváló főhadnagy első mondatait, nem lenne ember aki, Kiskőrösön a Petőfi Laktanyában először megszólaló P. Imre nagyon szép századparancsnoki pályafutásának első perceit tanúsítaná.  

- Csernobil, bizony a sok kárt okozó Csernobil! - mondja a főhadnagy. 

Ne is folytassa - válaszol a parancsnok. Láttam az orvosi papírjait, sajnos tudom, hogy emberi számítás szerint vérszerinti utódokra nem is gondolhat. 
Nem ezt akartam jelenteni- szakítja félbe a parancsnokot a főhadnagy, a szakmai tapasztalataimról beszélnék… 
Ismerem a környéket, 1987-ben jártam ott, láttam mi folyik, láttam a bajt, ne is beszéljünk erről most…- zárja le hirtelen a témát a parancsnok. 
Kis idő múlva…

Lopás első alkalommal, 1996.november 13-án, 18. 00 órakor: 

P. Imre fhdgy. zászlóalj ügyletes tiszt, v. Tibor zls. telephely ügyeletes, K. Tivadar tiz. gépkocsivezető, Sz. Károly főtörm. kapuügyeletes.

K. Tivadar tizedes parancsot kap a mentesítő század ügyeletes helyettesen keresztül:

- Mentesítő századparancsnok úr utasítására, aki most az ÜTI, álljon elő a GAZ 66, legyen rajta 400 liter benzin, 50 kg gépzsír, a rejtjelző objektumban lévő raktárból UAZ új M-zárolt gumiköpenyek 6 db!

Pont a nap végén, amikor már az öreg baka pihen, és ez a főhadnagy útba indít!- méltatlankodik a tizedes. 

De hát hová, csak a lángszórósok használnak el ennyi benzint, de nem most! Mindegy indulni kell! 

- Lakatanyán kívül, Kiskőrösre a régi MHSZ tanpálya melletti utcába kell vinni, bizalmas, de nagyon bizalmas, ezért juti-szabi is jár! – mondja, most már eligazításszerűen az ÜTI, azaz a P. Imre századparancsnok. 

- Értettem főnök, a könyvemet már most megírathatom, mert akkor, ha bejöttem indulnék is haza, Tabdiba!

- Nos, adja ide Tivadar, de a száját fogja be! 

Este hét óra, mire előáll a teherautó. Szerencsére a telephely ügyeletes öreg zászlós már totál maxos, alszik, mint a mormota. A kopasz üh. kérdezni akar valamit, de a tizedes elhajtja a fenébe. A benzines hordók és a többi anyag már a kocsin egy napja, most már csak a kapuügyeletes a nehézség. 

A kapun megint csak egy kopasz van, udvariasan nyitja a kaput, nem is néz semmit. Rálát a tizedes az ÜTI szoba előtt álló mentesítő századparancsnokra, az meg figyel és mosolyog.

Zs. István körösi szőlősgazdához kellett vinni a szajrét, először, de leszerzésemig huszonegy alkalommal voltam nála, mindent felírtam, mert ha balhé lesz, a fegyelmi tiszt és a katonai ügyész elé teszem a feljegyzéseimet. Igaz, hogy kockás papíron van, de megvan, hisz látja maga is! - mondja riport alanyom. 

Milyen szép lánya volt a szőlősgazdának, de azok mindig dolgoztak, meg orgazdái voltak a P. Imre főhadnagy lopott anyagainak. Egy-egy fuvar után 50.000 forintot kapott a mentesítő századparancsnok! Ezt az ötödik fuvart követően a gazda mondta el nekem, miközben kaptam egy flaskát a jó kis házi főzésű pálinkájából! Vannak emlékezetes lopások, amikor a főhadnagy velem együtt jött ki. Már leszerelésem előtt betanítottam utánpótlásomnak egy vadkerti gyereket, ő is nagyban űzte a főhadnagy laktanyából kilopott anyagainak szállítását, most is többször találkozom vele, Ő is tudna ám mesélni! Az első lopás azért emlékezetes, mert nem várt juti-szabit hozott, és az ÜTI jóvoltából a barátnőm is örülhetett, később kiderült, maradandóan. Félre is siklott a magán életem. Lehet így bűnhődtem a századparancsnokom gátlástalan lopkodásának segítése miatt. A második alkalommal 600 liter benzint vittem, akkor a rendőr is megállított, de az egy másik sztori… 

A történet egy vegyivédelmi ny. honvéd őrnagy és K.Tivadar tiz. emlékezései és kockás papírja alapján íródott







TMRSZ FŐHADISZÁLLÁS

Címkefelhő

Érdekes blogok, irományok, cikkek, hírek......(47 csoport)

IP