A nap idézete:
""

Az oldal elérte a célját. A gyűlölködő, mocskolódó TMRSZ vezetőknél az oldal a szókimondása miatt kiverte a biztosítékot. Az igazság itt kendőzetlenül jelenik meg bármennyire is fáj egyeseknek. Minket mostmár nem lehet elhallgattatni. A bilit kiborítjuk. A TMRSZ vezetőivel szemben a saját modorukban és a fegyvereikkel vesszük fel a harcot. Hajrá!

2009. szeptember 9.

Közlemény!

Tisztelt Olvasók!

 

Objektív és „egyéb?„ körülmények miatt az oldal üzemeltetésének jogát szeptember hónapban másnak adom át.

Ez van most folyamatban.

Az utóbbi időben (sok!) több „kedves és baráti” megkeresést kaptam az oldallal kapcsolatosan. Volt köztük személyes is, illetve a szokás szerinti telefonos is, melynek hangvétele és az üzenetek tartalma engemet kísértetiesen emlékeztet az 1930-as évek végének és a Fasiszta Németországának egyes szervezeteinek mentalitásához, valamint az ott bevetett kőkemény fasiszta eszközökre. Igaz a KGB is hasonlóképpen dolgozott az „Átkosban” lényegi különbség egyik között sincs. Egyik kutya, másik eb! A jelenlegi néhány és ezen a blogon említett egyes mozgalmak, illetve szervezet részéről is észrevehetőek ezek a tendenciák (magánvéleményem meg másé is).

 

Egy biztos az oldal nem fog leállni. Csak egy még érdekesebb és nehezebben megközelíthető szerkesztő lesz megbízva a szerkesztéssel.

 

Üdvözlettel TMRSZ BLOG (GM).

 

Utóiratként pedig:

Posta Imit és az Ő „hívő” csatlósait és „bizonyos szagszervezeti támogatóit” csókoltatom!

Be k@p..........k!

Nem fogjátok megúszni!

Na Páááááá!!!!!!!!!!

TMRSZ FŐHADISZÁLLÁS

Címkefelhő

Érdekes blogok, irományok, cikkek, hírek......(47 csoport)

IP