A nap idézete:
""

Az oldal elérte a célját. A gyűlölködő, mocskolódó TMRSZ vezetőknél az oldal a szókimondása miatt kiverte a biztosítékot. Az igazság itt kendőzetlenül jelenik meg bármennyire is fáj egyeseknek. Minket mostmár nem lehet elhallgattatni. A bilit kiborítjuk. A TMRSZ vezetőivel szemben a saját modorukban és a fegyvereikkel vesszük fel a harcot. Hajrá!

2009. augusztus 26.

Bukta I.


Jogerősen pert nyert a zalai rendőrfőkapitány a Tettrekész szakszervezet ellen - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.


Az ítélet szerint csak konkrét megjelöléssel, nem pedig általánosságban lehet szakszervezeti kifogást benyújtani a munkáltatói intézkedés ellen. 

Szima Judit, a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének (TMRSZ) főtitkára március végén azzal fordult a Zala megyei rendőrfőkapitányhoz, hogy a harminc napon belül hozott összes főkapitányi intézkedést függessze fel mindaddig, amíg az ezek ellen emelt kifogásra érdemben nem válaszol, illetve a bíróság jogerős döntést nem hoz - olvasható a rendőrség honlapjára hétfőn feltett közleményben.

A "biankó szakszervezeti kifogással" kapcsolatban a főkapitány írásban tájékoztatta a főtitkárt, hogy azt a szolgálati törvény alapján nem tudja szakszervezeti kifogásként kezelni, de megküldte részére az addig kiadott egyetlen intézkedést. Ez ellen később nem nyújtott be kifogást a TMRSZ.

A szakszervezet vezetője áprilisban a zalaegerszegi munkaügyi bírósághoz fordult a szerinte jogellenesnek vélt intézkedés, illetve mulasztás által okozott joghátrányra hivatkozva. A bíróság azonban a lefolytatott bizonyítási eljárás alapján a kérelmet nem találta megalapozottnak, mert az nem felelt meg a jogszabályban foglalt feltételeknek, "melyek szerint az intézkedés a hivatásos állomány tagjait, illetve szervezetét közvetlenül érintő intézkedés, vagy mulasztás legyen, továbbá, hogy az adott intézkedés jogellenesnek is minősüljön".

A TMRSZ főtitkára az elsőfokú bíróság végzését megfellebbezte az érdemi vizsgálat és állásfoglalás hiányának jogellenességére hivatkozva.

A másodfokon eljáró Zala Megyei Bíróság napokban kézbesített jogerős végzésében egyetértett a zalaegerszegi munkaügyi bíróság jogi álláspontjával, majd megállapította, hogy konkrétan meg kell jelölni az intézkedést, illetve annak kifogásolt részét és a feltételezett mulasztást is. A másodfokú bíróság kimondta, hogy nincs helye olyan megállapításoknak, kéréseknek, amelyek a kifogásban nem szerepeltek. 

A TMRSZ főtitkára által előterjesztett kifogás nem tartalmazott konkrét intézkedésre, illetve mulasztásra vonatkozó adatot, de a fellebbezésében sem jelölte meg, hogy mi volt az a "több olyan intézkedés", amely a hivatásos állomány tagjait érintette, azaz amelyek ellen a kifogása irányult. A TMRSZ főtitkárának a kifogásban konkrétan meg kellett volna jelölnie az általa sérelmezett egyes intézkedéseket, mulasztásokat, a bírósági eljárás tárgya pedig csak a kifogás és az abban sérelmezett intézkedés vagy mulasztás lehet - olvasható a rendőrségi közleményben. 
MTI

TMRSZ FŐHADISZÁLLÁS

Címkefelhő

Érdekes blogok, irományok, cikkek, hírek......(47 csoport)

IP