A nap idézete:
""

Az oldal elérte a célját. A gyűlölködő, mocskolódó TMRSZ vezetőknél az oldal a szókimondása miatt kiverte a biztosítékot. Az igazság itt kendőzetlenül jelenik meg bármennyire is fáj egyeseknek. Minket mostmár nem lehet elhallgattatni. A bilit kiborítjuk. A TMRSZ vezetőivel szemben a saját modorukban és a fegyvereikkel vesszük fel a harcot. Hajrá!

2009. július 15.

TMRSZ lap - újság vagy tákolmány?!

Ezt a kérdést nem e sorok írója, és nem először tesszük fel. Megfogalmazódott már korábban, amikor a TMRSZ valótlan tényállításai miatt sajtó-helyreigazítási pert indítottunk, és a TMRSZ lapjáról kiderült, hogy nincs is nyilvántartásba véve. Az első fokú bíróság még ennek tudatában is részben helyt adott a helyreigazítási kérelmünknek, de a másodfokú bíróság a nyilvántartásba vétel hiánya miatt érdemben nem is vizsgálta az ügyet, és elutasította a kérelmet. A Legfelsőbb Bíróság ismét az eljárásjogi szemléletét gyakorolta, hiszen az LB ítélet idejére a TMRSZ nyilvántartásba vette a lapját (és ezzel elismerte korábbi mulasztását), de kiemelte, hogy annak nincs visszaható hatálya, és a lap egyébként sem rendelkezik keltezéssel, így - a sajtóper alapjául szolgáló - időszaki lapnak nem tekinthető.
Tudomásul vettük a verdiktet, de vészjóslóan tekintettünk a jövőbe, ahogyan a korább lapszámunkban írtam:
„A per tanúsága alapján készen is van a mocskolódó recept! Gyűjts össze egy csokor rágalmazó szitkot, amelyre sokan felkapják a fejüket, azt felelőtlenül írd le, és jelentesd meg a sajtó-nyilvántartásba nem vett lapodban. Dőlj hátra, és várd a hatást, ami nem is maradhat el. Az olvasók jól csámcsognak rajta, ízlik nekik, hogy végre nem ők vannak pellengérre állítva. Fortyog a nép! Az igazság pedig senkit sem érdekel, hiszen olyan jogállamban élünk, ahol saját hanyagságára bárki hivatkozhat, és mentesül a sajtójogi felelősség alól. Kíváncsian várjuk, mikor főznek ki valami újat? A tagság ki van éhezve! Vagy már eleget tettek jogszabályi kötelezettségüknek és bejegyeztették lapjukat? Se baj, más kiadvány is jó lesz, csak bízzanak a TMRSZ-receptben!"

  Bár így lenne lottó ötösöm, mint ennél az előrejelzésnél, ugyanis a TMRSZ Rend-Őr című lapját (?) ugyan nyilvántartásba vették, de azt továbbra sem látták el keltezéssel, ezért nem teljesíti az időszaki lap követelményeit és a szigorú eljárásjogi szemléletű ítélkezési gyakorlat szerint nem lehet sajtóper tárgya. Ha rosszindulatú lennék, azt feltételezném, hogy szándékosan csinálták, szándékosan nem látták el keltezéssel a lapjukat, hogy ne viseljenek sajtójogi felelősséget. Márpedig a Rend-Őr ismét valótlan tényállításokat jelentetett meg, a mocskolódó recept folytatódik, egész receptkönyv férne ki belőle. A főszakács mesterien keveri a maszlagot, a magyar konyha pedig méltán híres egész Európában! A hozzávalók listája sem titkos, a negyedik adalék a legfontosabb a TMRSZ számára, ettől lesz jobb íze a fertelemnek.  

  Minket viszont nem etetnek meg, és ha sajtóper útján nem is, de általános személyiségvédelmi per útján elégtételt fogunk szerezni, és akkor mindegy lesz az, hogy a TMRSZ Rend-Őr című kiadványa újság vagy tákolmány. 

dr. Oláh Tamás, jogtanácsos

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

TMRSZ FŐHADISZÁLLÁS

Címkefelhő

Érdekes blogok, irományok, cikkek, hírek......(47 csoport)

IP