A nap idézete:
""

Az oldal elérte a célját. A gyűlölködő, mocskolódó TMRSZ vezetőknél az oldal a szókimondása miatt kiverte a biztosítékot. Az igazság itt kendőzetlenül jelenik meg bármennyire is fáj egyeseknek. Minket mostmár nem lehet elhallgattatni. A bilit kiborítjuk. A TMRSZ vezetőivel szemben a saját modorukban és a fegyvereikkel vesszük fel a harcot. Hajrá!

2009. július 29.

Elkezdődött.......

Szima Judit főtitkár ellen újabb eljárásokat kezdeményezett az Országos Rendőr-főkapitány.

Kivonat a gyanúsításból.


„BUDAPESTI KATONAI ÜGYÉSZSÉG

B. V. …./2009.

JEGYZŐKÖNYV

a gyanúsított kihallgatásáról


Készült a Budapesti Katonai Ügyészségen (Budapest, II. kerület Fő u. 70-78.) I. emelet, 124/C. ajtószám alatti hivatali helyiségben bujtogatás vétsége és más bűncselekmény miatt indított bűnügyben

 

JELEN VANNAK:

 

1. A katonai nyomozóhatóság tagja dr. O. I- főhadnagy katonai ügyész

2 Jegyzőkönyvvezető: ua

3. Az idézésre megjelent (elővezetett) Szima Judit r. alezredes

Gyanúsított személyi adatai:

1. Családi és utóneve Szima Judit

 

 

A katonai ügyész a Be. 179. (2) bekezdése alapján közli a gyanúsítottal, hogy megalapozottan gyanúsítható a Btk. 357 (1) bekezdésébe ütköző és aszerint büntetendő bujtogatás vétségével, mert 2009 március 16. napján, mint a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezet főtitkára, „a 2009 március 5-i Ünnepi rendezvények rendőri biztosításával kapcsolatos jelenségek, visszásságok, törvénytelenségek okán” címmel olyan közleményt tett a nyilvánosság számára hozzáférhetővé a www.tmrsz.hu/hirek-aktuális aktuális című weboldalon amely egyebek mellett az alábbi, a szolgálati rend, illetve fegyelem iránti elégedetlenség előidézésére objektíve alkalmas ténymegállapításokat tartalmazza." Ez a rendőri vezetők részéről tapasztalható mentalitás a munka és a felelősség elhárítása, az utca ünnepelni szándékozó állampolgárával való találkozás helyett az elbúvás, valamint a jogsértő parancsok kiadása a végrehajtó állomány részére, ás ez által az utca emberének az utca rendőrével való szembeállítása, ma már nem írható csupán a hozzá-nem értés, vagy az amatőrizmus számlájára. (...} A Magyar Köztársaság Rendőrségének vezetése ismét tanúbizonyságát adata annak, hogy Alkotmányban és rendőrségről szóló törvényben foglaltaktól eltérően képtelen pártsemleges és politikailag is semleges módon fenntartani a közrendet. Ismét bebizonyosodott, hogy a Magyar Köztársaság Rendőrsége első sorban nem az adófizető állampolgárok közrendjének biztosítása, hanem a Magyar Köztársaságot gazdasági és morális végveszélybe sodró, regnáló politikai vezetők uralmának fenntartását tartja elsődlegesnek, legfontosabb céljának, még akkor is, ha ezt csak az állampolgárok karanténba zárása árán érheti el. (.. } Az utóbbi két évben fokozódó szakmaiatlan, a rendőri eskü szellemétől idegen, nemzetellenes rendőri vezetők által tanúsított magatartások minden eddig tapasztaltnál mélyebb morális szakmai válságba taszította a rendőri állományt és annak társadalmi megbecsülését. { .. } Nyilvánvaló, hogy a Magyar Köztársaság Rendőrségének szűk vezetői rétege megengedhetetlen módon, politikailag elkötelezett a jelenlegi állami és fővárosi vezetés mellett. {. . } A rendőri vezetők — a föld alá bújva, természetesen arc és hang nélkül — a törvényben biztosított hatáskörök gyakorlása helyett, az adófizető magyar állampolgárok Alkotmányban biztosított jogait korlátozó — meggyőződésünk szerint Alkotmányellenes - jogszabályi rendelkezések betartását tartja legfontosabb szakmai feladatának akkor, amikor az utcán kellene helyt állniuk, és eközben elfeledkeznek arról, 2009. március 15-én, hogy mit is kíván a Magyar Nemzet” A szolgálati rend illetve fegyelem iránti engedetlenség előidézésére alkalmas kijelentéseket tartalmazó közlemény tartalma a Rendőrség állományába tartozó több személy, köztük dr. Gömbös Sándor r. alezredes, dr. Szelezsán Erika r. alezredes és dr. Hítesy Edina Margit r. hadnagy előtt ismertté vált.

 

Továbbá megalapozottan gyanúsítható a Btk. 356. (1) bekezdésének a) pontjába ütköző és a (2) bekezdés szerint minősülő és büntetendő szolgálati tekintély megsértésének bűntettével, mert a rendelkezésre álló adatok szerint 2009 július 7 napján olyan közleményt tett a nyilvánosság számára hozzáférhetővé www.tmrsz.hu/hirek-aktuális elérési útvonalú weboldalon az „Intranetről TMRSZ elérhetősége törölve” címmel, amelynek ténymegállapításai elöljárójának tekintélyét sértik Az elöljárói tekintély megsértésére különösen a közlemény alábbi állításai alkalmasak „Természetesen a TMRSZ-nek eddig sem voltak illúziói, hogy az ORFK vezetője a pártállami tanácselnöksége idején megszokott módszereket 2009-ben is ugyanazzal a természetességgel kívánja alkalmazni, mint amelyben egykor szocializálódott. Az ORFK vezetője napról-napra tanúbizonyságát adja annak, hogy a Rendőrség vezetésénél sokkal jobban ért pajzán versek írogatásához, a TMRSZ munkájának akadályozásához, vagy akár egy rendőrségi popzenekar menedzseléséhez, mintsem, hogy együttműködjön a rendőrség azon reprezentatív szakszervezetével, amelynek soraiban legnagyobb arányban találhatók meg az utcai szolgálatot teljesítő közrendőrök A TMRSZ ismételten igazolva látja azt, hogy a rendőri vezetővé válás előfeltételéül elengedhetetlen, hogy a beosztásokra pályázó jelöltek megfelelő rendőrszakmai tapasztalatokkal, megfelelő évszámú gyakorlattal is rendelkezzenek, hiszen ennek hiányában a jelenlegi állapotokhoz hasonló kaotikus, a legelemibb szakmai kritériumoknak megfelelni képtelen döntéseket hozó vezetői garnitúra rombolja napról-napra a Rendőrség maradék presztízsét. Dr. Bencze József bizonyára nagyon szép verseket tud írni, bizonyára nagyon jól tudja támogatni a zenészként szárnyait bontogató őrnagy rendfokozatú gyermekét, de szemmel láthatóan képtelen megbirkózni azokkal a feladatokkal, amelyek a beosztásához kapcsolódnak “ A közlemény mások általi olvasásának reális lehetősége fennáll!

 

Az eljáró katonai ügyész a Be. 62.-ban foglalt kötelezettségének eleget téve közli a gyanúsítottal, hogy a Be. 196 -a alapján a gyanúsítottkénti kihallgatásra irányuló intézkedéssel szemben panaszt tehet, amelynek azonban nincs halasztó hatálya.

 

A gyanúsított kijelenti:

 

A gyanúsítással szemben panasszal igen élek.

 

A gyanúsított vallomása:

Részbeni vallomást teszek. A TMRSZ főtitkáraként közszereplőnek minősülök, ebből kifolyólag is, illetve a Hszt. 1996. évi 43. tv 27. és 35. -a közötti szakszervezetekre vonatkozó törvényi szabályozás alapján mint szakszervezet-vezető, nem csak jogom, hanem kötelességem is a rendőrségen belül lévő belső anomáliák feltárása, nyilvánosságra hozatala. Erre felhatalmazást az Alkotmány, illetve képviseleti jogosultságom ad. A terhemre rótt bűncselekményeket természetesen nem követtem el. A szolgálati tekintély megsértését azért nem, mivel szakszervezeti vezetőként nem vagyok alárendeltje egy vezetőnek sem, mellérendelti jogviszony áll fenn, ebből következően a szolgálati tekintély megsértése bűntette törvényi tényállási elemeinek hiánya okán nincs bűncselekmény.

 

Azért sem áll fenn a terhemre rótt bűncselekmény, mivel mellérendelti jogviszonyomat figyelembe véve maximum becsületsértésnek lenne helye, de a terhemre rótt állítások mind valósak, tehát a becsületsértés törvényi tényállási elemei hiányoznak. Hangsúlyozom még egyszer, hogy szakszervezeti vezető vagyok 2004. augusztus 24-e óta a TMRSZ-nél, 2005. október 7-e óra pedig rendelkezési állományban vagyok, és az óta csak a munkavállalók érdekeit képviselem.

 

Szeretném felhívni arra is a figyelmet, hogy az Országos rendőrfőkapitány Úr saját maga ismerte el a szakszervezetekkel kötött együttműködési megállapodásban, hogy a szakszervezet mellérendeltségi jogviszonyban van a munkáltatóval, tehát annak képviselőivel. Ebből következően személyem is, mint a TMRSZ képviselője mellérendeltségi jogviszonyban van még dr. Bencze József rendőr altábornagy úrral is Dr. Bencze József r. altábornagy nekem, mint szakszervezeti vezetőnek semmiféle utasítást, parancsot nem adhat, maximum kérhet. Elhiszem, hogy ez nem tetszik a rendőri Vezető uraknak, de a demokráciában már pedig így kellene, hogy működjön.

A TMRSZ honlapja az a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetéé, az azon megjelent szakszervezeti álláspontok teljesen jogszerűek és törvényszerűek.

 

Szeretném felhívni arra is figyelmet, hogy a Strasbourgi emberi Jogi Bíróság előtt egy magyar szakszervezeti tisztségviselő véleménynyilvánítása okán tett intézkedések miatt (büntetőeljárás és ítélet) marasztalták Magyarországot és felhívták a figyelmet arra, hogy a szakszervezeti tisztségviselő kvázi szinte mentelmi joggal rendelkezik, tehát joga van véleményt és bírálatot mondani, akár azt nyilvánosságra is hozni. Indítványozom, ezen Emberi Jogi Bírósági ítéletének beszerzését.

 

Újra hangsúlyozom, és a gyanúsításban sem szerepel az, hogy rendőr alezredesként, én tettem fel a honlapra ezen álláspontokat, véleményeket ez a bujtogatásnál bír jelentőséggel — hanem az a szakszervezetünk álláspontját, véleményét tükrözi. Arra nyilatkozni nem tudok, hogy a honlapunkra ki tette fel ezen közleményeket, mivel több admin működik szervezetünknél, akik kóddal rendelkeznek. Ezen személyeket a felesleges retorziók elkerülése érdekében nem adom ki. Annyit jegyzek meg csak, hogy ezen személyek nem hivatásos állományúak. Én pedig kellő technikai ismeretekkel nem rendelkezem ahhoz, hogy bármit fel tudjak tenni a TMRSZ honlapjára A felkerült dokumentumok szakszervezetünk álláspontját, tükrözik, melyet vezetői testületünk és a küldöttértekezlet is jóvá hagyott.

 

Kérem az eljárás megszüntetését, bűncselekményeket nem követtem el, ugyanakkor észrevételezem, hogy ezek az eljárások, amiket ellenem, mint szakszervezeti vezető ellen indít a rendőri vezetés, egyértelműen olyan indíttatásúak, mely a megfélemlítést célozzák meg, egyértelműen koncepciós pernek minősítem.

 

Kérem az eljárás megszüntetését bűncselekmény hiányában.

 

Iratismertetésen meghatalmazott védőm jelenlétében részt kívánok venni.

Egyebet elmondani nem tudok és nem is kívánok, a jegyzőkönyv az általam elmondottakat helyesen és jól tartalmazza, melyet elolvasás után helybenhagyólag aláírok. „

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

TMRSZ FŐHADISZÁLLÁS

Címkefelhő

Érdekes blogok, irományok, cikkek, hírek......(47 csoport)

IP