2009. 06. 09. 17:20
Kolompár indult az EP-választáson: nem tudják bíróság elé állítani
Mentelmi joga lett neki és vádlott társának is.
A vasárnapi EP-választásokon ugyan nem jutott mandátumhoz sem Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke, sem pedig vádlott társa, a korábban ellenük folytatott büntetőeljárást azonban továbbra sem lehet folytatni.
A két férfit 7.2 millió forintnyi támogatás jogosulatlan felhasználása miatt kívánta bíróság elé állítani a Kecskeméti Városi Ügyészség, csakhogy közben kiderült, hogy mindketten indultak az EP-választáson, ezért – jelöltként - mentelmi joguk lett. A választási eredmények azóta az interneten és az írott sajtóban is megjelentek – a Kolompárt és bűntársát indító MCF Roma Összefogás Párt 13.440 szavazatot (0,46 százalékot) szerzett, és így nem jutottak mandátumhoz az Európai Parlamentben –, erről azonban egyelőre sem az ügyészség, sem pedig a bíróság nem értesült hivatalosan.
A büntetőügy folytatásához arra van szükség, hogy az Országos Választási Bizottság hivatalosan is értesítse a mentelmi jog megszűnéséről az igazságszolgáltatási szerveket. Dr. Szabó Ferenc Bács-Kiskun megyei főügyész-helyettes szerint ez néhány héten belül megtörténhet, amikor majd a korábban felfüggesztett eljárásokat folytathatják.

Bízom abban, hogy ugyan ez fog történni Szima Judittal is. A tánc folytatódik tovább! (a szerk.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése