A nap idézete:
""

Az oldal elérte a célját. A gyűlölködő, mocskolódó TMRSZ vezetőknél az oldal a szókimondása miatt kiverte a biztosítékot. Az igazság itt kendőzetlenül jelenik meg bármennyire is fáj egyeseknek. Minket mostmár nem lehet elhallgattatni. A bilit kiborítjuk. A TMRSZ vezetőivel szemben a saját modorukban és a fegyvereikkel vesszük fel a harcot. Hajrá!

2009. július 8.

Egy bebukott (a sok közül) tmrsz per és az ítélet.... I. rész


Nemcsak a tüntetők hibáztak szombaton?

Ügyészségi vizsgálatot kezdeményez a rendőrség a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete (TMRSZ) ellen egy közlemény miatt, amelyet a szombati budapesti tüntetés kapcsán adott ki az érdekképviselet. 
Ebben az olvasható: jogszerűtlen volt az a parancs, hogy a Magyar Gárda egyenruháját viselőket az öltözködésük alapján igazoltatni kell. A Magyar Gárda Egyesületet a bíróság feloszlatta ugyan, de a szakszervezet szerint nem a ruhájuk viselését tiltotta meg. 

A közlemény a TMRSZ internetes oldalán olvasható, vasárnap jelent meg, és a szakszervezet szakmai, jogi álláspontját tartalmazza. 

Az Országos Rendőr-főkapitányság keddi tájékoztatása szerint a TMRSZ közleménye alkalmas "a végrehajtó állomány szolgálati rendhez való viszonyának, a parancs végrehajtásának negatív irányú befolyásolására". A rendőrség álláspontja szerint a közlemény jogsértő, mivel a jogszabály szerint a szakszervezetek tevékenységükkel nem akadályozhatják meg a fegyveres szervek rendeltetésszerű működését. Emiatt ügyészségi vizsgálatot kezdeményeznek az ügyben.

A blogger mint közszereplő???? (érdekes a felvetés! akkor én mostantól politikus és vagy közszereplő vagyok????)

Bombagyárról idézve:

"Politikai közszereplőnek nyilvánított tegnap Pataki Árpád bíró úr, ezzel kimondván, hogy köteles vagyok a "kritikai megnyilatkozásokat" eltűrni. Különös döntés, mondhatni, jogtörténeti mérföldkő, hiszen ez az első eset, hogy egy magánembert a bíróság önkényesen a politikusok sorába emel, mégpedig úgy, hogy az nem politikus. Az ítélet indoklása szerint azért vagyok közszereplő, mert "tudatosan törekedtem a közvélekedés befolyásolására." E döntés okán a továbbiakban megszűnt az emberi méltósághoz való alkotmányos jogom. Bárki parttalanul mocskolhat, gyalázhat, majd álszent pislogással közölheti, hogy az csupán "kritika", "vélemény". Tehát pusztán vélemény az, ha a Hollán Ernő utcai tüntetés okán "újfasiszta mocsoknak" nevez bennünket - titeket is! - egy cionista politikus, és ez akkor sem jogsértő, ha a véleménynek semmi köze a valósághoz, ha a tüntetés előre elhatárolódott a fasizmustól, és azon holokauszt-túlélők szólaltak fel (Dienes Erzsébet). A bíróság ítélete ezáltal azt jelenti: hogy ki vagyok, azt nem én mondom meg, s ha holnaptól bűnözőnek neveznek ország világ-előtt, az is rendben van, akkor is, ha soha életemben nem követtem el bűncselekményt, aztán a Bombagyáron majd válaszolhatok a HVG-nek, ahogy tudok. Igazi cionista döntés.

De nem is ez az érdekes, hanem az indoklás jogi alapja. Annak ellenére, hogy a 2003. évi 3. törvény 1. § (1) bekezdés 13. pontja pontosan leírja, ki a közszereplő és ki nem, a bíróság mindössze ennyiben határozta meg azt: "közszereplő az, aki tudatosan megpróbálja befolyásolni a közvéleményt". Átvitt értelemben: aki megpróbálja befolyásolni a közvéleményt, arról gyakorlatilag bármit lehet hazudni vélemény gyanánt.

No de ki "befolyásolja a közvéleményt"? Ha az én esetemből indulunk ki, akkor minden blogger. Elvégre a bíróság indoklása nem tartalmaz olyan kitételt, hogy "csak az, aki a Bombagyár nevű blogon Tomcat néven ír". Blogin vajon közszereplő lenne a bíróság szerint? Minden bizonnyal. De akkor politikai közszereplő innentől mindenki. És mivel az indoklásban nem szerepel, hogy a közszereplőséghez a közvéleményt kifejezetten blog által kell befolyásolni, közszereplővé avanzsál mindenki, aki a közvéleményhez szól. Akár a Bombagyáron kommentben, akár más fórumon, például az Indexen. Tehát gyakorlatilag közszereplőnek tekintendő mindenki, aki az Interneten nyilvánosan politikai véleményt nyilvánít. Avagy bármilyen véleményt, hiszen itt a közvélemény befolyásolása szerepel az indoklásban, "politikai" jelző nélkül.

Magyarán bárki, aki egyszer is leírt nyilvánosan olyan mondatot, hogy "szerintem Orbán Viktor monnyon le", vagy "mekkora szemétség, hogy emelik a benzin árát", az közszereplőnek tekintendő, és szabadon le lehet róla írni például a Népszabadságban, hogy újfasiszta nézeteket terjeszt. Hiszen a bíróság indoklása nem tartalmazza sem azt, hogy milyen politikai vélemény az, ami közszereplővé tesz - nyilvánvalóan bármilyen - és azt sem, milyen mennyiségű megnyilatkozás szükséges ehhez - feltehetőleg egy is elég, ha nyilvánosság előtt hangzik el.

Arról nem is beszélve, hogy aki tüntetést szervez vagy azon részt vesz - élve a gyülekezés alkotmányos jogával - úgyszintén páriává teheti magát a sajtóban, mert róla is lehet "véleményt" nyilvánítani, ahogy tetszik. A Kétfarkú Kutya párt egy újfasiszta mocsok! Pereljenek be. Uff.

Valószínűleg nem véletlen, hogy a 2003. évi 3. törvény pontosan így írja le a közszereplő fogalmát: közszereplő az, aki közhatalommal járó megbízást visel, viselt, vagy ilyenre jelölték, illetve aki a közvéleményt feladatszerűen alakítja. Ennyi és nem több. Nem közszereplő az, aki alkotmányos jogaival él, nem lehet kiterjeszteni azt a teljes internetes közegre. S ezt nem csak én mondom, hanem a PKKB is kimondta egy korábbi ítéletében, a Balogh Bence Csaba alias "urbangeri" elleni perben.

Nos, ezért fogok fellebbezni. Pataki Árpád bíró úr nem egyszerűen rólam döntött, hanem az internetes szólásszabadság burkolt megszüntetéséről és a balliberális sajtó pitbulljainak szabadjára eresztéséről. Ha ez az ítélet jogerőre emelkedik, onnantól a közszereplőség amolyan "ha akarom, terhes" jellegű gumiparagrafussá válik. Ha a blogger közszereplő, akkor tessék pontosan meghatározni és törvénybe foglalni, hogy hány bejegyzéstől, milyen közlésektől és hány olvasótól válik azzá, és miben különbözik egy blogban közölt politikai vélemény egy fórumon közölttől. Egy ítéletnek éppen az a lényege, hogy megszüntessen jogi problémákat és jogsértéseket, nem pedig újabbakat generáljon.

A fellebbezéshez a Nemzeti Jogvédő Alapítvány segítségét fogom kérni."

TMRSZ FŐHADISZÁLLÁS

Címkefelhő

Érdekes blogok, irományok, cikkek, hírek......(47 csoport)

IP