A nap idézete:
""

Az oldal elérte a célját. A gyűlölködő, mocskolódó TMRSZ vezetőknél az oldal a szókimondása miatt kiverte a biztosítékot. Az igazság itt kendőzetlenül jelenik meg bármennyire is fáj egyeseknek. Minket mostmár nem lehet elhallgattatni. A bilit kiborítjuk. A TMRSZ vezetőivel szemben a saját modorukban és a fegyvereikkel vesszük fel a harcot. Hajrá!

2009. július 31.

Rúgjuk ki a főnököt!

(nem az oldal alaptörténetéhez és ötletéhez  tartozik, de elgondolkoztató és nem összeesküvés elmélet!)

A forrás itt olvasható

Elege van a leépítésekből? Unja már, hogy a mesés fizetést zsebre tevő vezetők a válságra hivatkozva elbocsátják az alacsony beosztású és bérű dolgozókat? Alakítson szakszervezetet, vegye át a vállalat irányítását, és tegye lapátra a főnököt!

„Az amerikai és az európai munkások most olyan kérdéseket tesznek fel, mint korábban a latin-amerikaiak. Miért bocsátanak el minket? Nem lehetne inkább a főnököt kirúgni? Miért teheti tönkre a bank a vállalatot, miközben zsebre teszi a pénzünket?” – olvassuk a Frankfurter Rundschauban. A cikk szerzője Naomi Klein kanadai publicista, a baloldali antiglobalista mozgalom egyik hangadója. A Metazin is beszámolt két éve megjelent, azóta bestsellerré vált könyvéről, amelynek fő tézise szerint a nyugati politikusok a második világháború óta arra használják a természeti, a gazdasági és a politikai katasztrófák utáni bizonytalanságot, hogy népszerűtlen neoliberális gazdaságpolitikai intézkedéseket hozzanak.

Klein ezúttal a gazdasági válság ürügyén bejelentett elbocsátások és gyárbezárások problémájára kíván hatékony megoldást találni. Emlékeztet a 2004-ben készített A foglalás című dokumentumfilmjére, amelyben azt mutatta be, hogyan foglalták el az argentin szakszervezetek a válság során bezárt gyárakat. A 2001-es argentin krízis idején a munkások több eladósodott, a tulajdonos által bezárni tervezett gyárban átvették az irányítást és újraindították a termelést. A szakszervezeti irányítás alá vett üzemek közül sok még most is termel.

„Ma a világgazdaság egésze olyan állapotban van, mint Argentínáé volt nyolc éve (ráadásul a válság okai is hasonlóak).” Egyre több nyugati munkás fejében fordul meg, hogy az argentin gyárfoglalók példáját követve próbálja meg megtartani munkahelyét – véli Klein.

Egyelőre ugyan még többnyire csak tiltakozásig, sztrájkig, a gépsorok leállításáig, esetleg a vezetők túszul ejtéséig jutottak – sorolja a kanadai publicista az amerikai és a nyugat-európai példákat, de ha a válság tovább mélyül, akkor előbb-utóbb radikálisabb lépésekre is elszánhatják magukat.

Gárda, oszolj! Mitől precedensértékű, előremutató az ítélet?

2009. július 30. 23:11 | Forrás: STOP/Népszabadság
 
Fleck Zoltán jogszociológus a jogerős gárdaoszlató ítélet megjelenése után elvégezte azt a munkát, amellyel igyekszik érthető köznyelven, kezelhető terjedelemben hozzáférhetővé tenni a lényeget:
 
"A Magyar Gárda Egyesületet feloszlató jogerős bírósági ítélet jelentékeny hozzájárulás a Magyar Köztársaság jogrendjéhez. Annak ellenére, hogy nem szerencsés egy ítélet írásba foglalása előtt értelmezni a döntést, az elmúlt napokban sokunkkal megtörtént, hogy véleményt mondtunk az ítélet szóbeli indoklásából a sajtóba átkerült töredékek alapján. Mivel a fővárosi táblabíróság gárdaítélete a közéletre jelentős hatást gyakorol és az állampolgári tudat szempontjából sem elhanyagolható, az ítélet szövegének megismerése után tartozunk a jogalkalmazónak és a demokratikus közvéleménynek azzal, hogy - immár biztosabb alapokon - újra elemzés alá vonjuk a jogerős döntést. Annál is inkább, mert a tábla július 2-án kelt ítélete (5.Pf.20.738/2009/7.) sok szempontból iránymutató jogértelmezést végzett, érdemes arra, hogy a közéleti viták érveit is befolyásolja" - olvasható "A gárdaítélet" című cikkben.
 
Fleck Zoltán emlékeztet arra, hogy már a hosszú tehetetlenkedés (sőt, ennél is súlyosabb ügyek - például a gárdisták által a bíróság folyosóján produkált jelemetek, vagy a kijelölt bíró visszalépése) után "az elsőfokú döntés felélesztette a reményt, hogy léteznek hatékony, használható jogállami eszközök az alkotmányellenes szélsőjobboldal korlátozására.
A most megszületett jogerős ítélet néhány kérdésben tovább oszlatta a kételyeket. A Fővárosi Ítélőtábla nemcsak elfogadta az elsőfokú döntés alapjait, de ki is egészítette azt: a jogellenesség alapjainak meghatározását kibővítette, s az ítélet hatályát kiterjesztette a mozgalomra. Ezek a kiegészítések precedensértékűek, előremutatók és tisztázók" - írja Fleck Zoltán.
 
"Mivel az egyesület célját a Magyar Gárda működtetésével valósította meg, nem hivatkozhat arra, hogy a mozgalom tevékenységét nem lehet az egyesületnek betudni: azért, mint anyaszervezet felelős. A felelősség azon alapul, hogy a jogi személy működési körében ténykedő természetes személyek magatartása a jogi személy magatartásának minősül. Ennek következtében a felelősségi viszony hatásai fordítva is érvényesek: Az "egyesület a Magyar Gárdát szervezeti egységként magában foglalja, ennél fogva a jelen jogerős ítélet mindkettőre kiterjed: vagyis az egyesület feloszlatása kapcsán a bíróság a Magyar Gárdában tevékenykedő természetes személyek együttműködésének az egyesülethez kötődő szervezeti kereteit is megszünteti". Ennek értelmében senki nem hivatkozhat a mozgalomra mint létező formára, sem toborzást, sem rendezvényeket nem tarthat, az ilyet szervezőket, vezetőket büntetőjogi felelősség terheli. Tevékenységük feloszlatott társadalmi szervezet vezetésében való részvételként értelmezhető, ami kimeríti az egyesülési joggal való visszaélés büntető tényállását. A jogerős döntés ugyanis elzárta a mozgalom számára képzelt kiskaput a társadalmi szervezet feloszlatása után azzal, hogy a Magyar Gárdát az egyesület részeként határozta meg."
 
További értelmezést igényel viszont az, hogy a bíróság "nem tilthatja be az állampolgárok egyenruhás gyülekezését, felvonulását, véleményük kifejezését. Önmagában a korábban megszüntetett Magyar Gárda szerveződéshez tartozó magánszemélyek jogait a döntés nem érinti. Ebből az következik, hogy további alapos alkotmány- és törvényértelmezést igényel, hogy adott esetben a gyülekezési jog milyen megsértését jelenti például egy egyenruhás felvonulás egy település romák lakta negyedében. Mivel az egyesületet feloszlató jogerős döntés alapos választ adott az alapjogok korlátozásának határairól, a szükségességről és arányosságról, a jövőbeli jogalkalmazó ebből kiindulhat" - vélekedik Fleck Zoltán.
 
Írásának "Jogértelmezés a nácitlanításhoz" című alfejezetében Fleck Zoltán részletesen és nagy egyetértéssel idézi a bírúóságnak a rasszizmussal, a gyűlöletkeltéssel, a gárda tevékenységével kapcsolatos jogértelmezését.
 
"A bíróság kiterjedt jogértelmezést végzett, amikor mérlegelte, hogy szükséges-e és arányos-e a feloszlatás - ami ugyanolyan súlyú beavatkozás az egyesülési jogba, mint egy demonstráció feloszlatása a gyülekezés alapjogába. Ez a jogértelmezés kiindulópontja lehet minden olyan hatósági beavatkozásnak, amelyet a rasszizmus, a szélsőjobboldali agresszió és a gyűlöletbeszéd provokál, és eddig láthatólag zavarokat okozott a jogalkalmazásban" - írja Fleck Zoltán. - "A bíróság a Magyar Gárda tevékenységének jogi értékelésekor jelentőséget tulajdonított annak a ténynek, hogy a közbiztonság témakörében kizárólag a romák által elkövetett bűncselekményekkel foglalkoztak, rendezvényeik helyszínéül csak olyan településeket választottak, ahol jelentős roma kisebbség él, s hogy szónoklataik gyűlöletkeltő, rasszista tartalmúak voltak, mindezt "vonulásos demonstráció, vezényszavak, köszöntések és a gárdisták által viselt egyenruha összhatása egészítette ki". A helyszínek kiválasztásából is kitűnik, hogy nem a párbeszéd, a társadalmi problémák megvitatása a cél, hanem a szélsőséges vélemények deklarálása félkatonai jellegű erődemonstráció keretében. Ezeken a helyszíneken e szélsőséges, kirekesztő véleményeket a sértett csoport is kénytelen volt megfélemlítve végighallgatni, nem volt módjuk kitérni a közlés elől. A bíróság a konkrét magatartásokat összességükben vizsgálta, és nemcsak a tatárszentgyörgyi, hanem a faddi és a galgagyörki rendezvényeket is értékelte. A jogsértés megállapításánál nem a polgári törvénykönyv személyiségi jogából vezette le a mások szabadságának és jogainak sérelmét, hanem az alkotmányból és a nemzetközi szerződésekből (a római és New York-i egyezményből) következő állami kötelezettségekből."
 
"...a közrend és köznyugalom olyan védendő érték, amely a közösségek szintjén értelmezhető. Tehát a gárda rendezvényei az erőszak veszélyével jártak, gerjesztették a konfliktusokat, a közrendet, köznyugalmat támadták, mások biztonsághoz és szabadsághoz való jogát sértették, és a községek lakóinak szabadsága ezáltal ténylegesen sérült."
 
A bíróság nagyon jelentős értelmező munkát végzett el a véleménynyilvánítás szabadságának határaival kapcsolatban.
 
"A bíróság több strasbourgi döntést, köztük a Vajnai kontra Magyarország ítéletet is felhívta annak alátámasztására, hogy a véleménynyilvánítás joga csak addig terjed ki a gyűlölködésre is, ameddig nem válik alkalmassá erőszak szítására. Ebbe a szabadságba természetesen beletartoznak a különböző szimbólumok és öltözékek is. A konkrét esetre nézve ez azt jelenti, hogy "...önmagában a Magyar Gárda rendezvényein elhangzott szónoklatok tartalma vagy önmagában az egyenruha használata, illetve az alakzatban vonulás, a vezényszavak, speciális köszöntések elhangzása a véleménynyilvánítási és egyesülési jog gyakorlásába való beavatkozást nem feltétlenül indokolja. Téved azonban az alperes, amikor úgy véli, hogy mindezeket a körülményeket önmagukban és nem a tényleges megvalósulásuknak megfelelően, azok összességében kell megítélni. (...) azt a kumulatív hatást kell minősíteni, amit a véleménynyilvánítás és a gyülekezési joggyakorlás konkrét megvalósulása kiváltott." Ezek a konkrét, objektív következményekkel járó magatartások jogsértéseket valósítottak meg az erőszak veszélyével, a köznyugalom megzavarásával, mások szabadságának és jogainak sérelmével. A rasszista, kirekesztő megnyilvánulásokra nem terjed ki a vélemények szabadsága, az védelemben nem részesíthető."
 
"A faji megkülönböztetést tiltó New York-i egyezménnyel kapcsolatban a fővárosi táblabíróság jogerős döntése a következőket közli: '...a faji megkülönböztetés és kirekesztés tilos magatartás. A tilalom célja az alkotmányos rend alapját képező egyenlő méltóság megvédése. A faji megkülönböztetés és a kirekesztés a demokratikus rendet alapjaiban támadja, és mint ilyen - az EJEB gyakorlata szerint is - beavatkozást indokol, a New York-i egyezmény szerint pedig kifejezetten betiltással (feloszlatással) szankcionálandó'."
 

"A Magyar Gárdát feloszlató jogerős döntés nem szabadít meg minket a szélsőjobboldali mételytől, ahogy nem szabadítja meg a mérlegelés munkájától a jogalkalmazót, de világos példát nyújtott az alkotmánnyal összhangban álló értelmezésre, amelynek segítségével, más, nem jogi eszközök használata mellett, elérhető a demokraták közös célja, a nácitlanítás" - zárul Fleck Zoltán cikke.

TMRSZ FŐHADISZÁLLÁS

Címkefelhő

Érdekes blogok, irományok, cikkek, hírek......(47 csoport)

IP