Ügyészségi vizsgálatot kezdeményez a rendőrség a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete (TMRSZ) ellen egy közlemény miatt, amelyet a szombati budapesti tüntetés kapcsán adott ki az érdekképviselet.
Ebben az olvasható: jogszerűtlen volt az a parancs, hogy a Magyar Gárda egyenruháját viselőket az öltözködésük alapján igazoltatni kell. A Magyar Gárda Egyesületet a bíróság feloszlatta ugyan, de a szakszervezet szerint nem a ruhájuk viselését tiltotta meg.
A közlemény a TMRSZ internetes oldalán olvasható, vasárnap jelent meg, és a szakszervezet szakmai, jogi álláspontját tartalmazza.
Az Országos Rendőr-főkapitányság keddi tájékoztatása szerint a TMRSZ közleménye alkalmas "a végrehajtó állomány szolgálati rendhez való viszonyának, a parancs végrehajtásának negatív irányú befolyásolására". A rendőrség álláspontja szerint a közlemény jogsértő, mivel a jogszabály szerint a szakszervezetek tevékenységükkel nem akadályozhatják meg a fegyveres szervek rendeltetésszerű működését. Emiatt ügyészségi vizsgálatot kezdeményeznek az ügyben.

Hazafi:
VálaszTörlés2009 07 07 20:43-kor
Na meg a másik : a TMRSZ. kiadott egy “dörgölözős” közleményt, hogy a Jobbik-nak valamelyest még imponáljon az aljas árulásukért (bár szerintem már felesleges), most meg a 2 pad közé zuhantak, megérdemlik :
“Ügyészségi vizsgálatot kezdeményez a rendőrség a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete (TMRSZ) ellen egy közlemény miatt, amelyet a szombati budapesti tüntetés kapcsán adott ki az érdekképviselet.”
http://www.hirszerzo.hu/cikk.nemcsak_a_tuntetok_hibaztak_szombaton.114937.html
Jó lenne ha végre eldöntenék,hogy a “barikád” melyik oldalán állnak, mert ha ezt a ide is, oda is húzok taktikát folytatják – akkor mindenhol rugdalni fogják őket, és a végén teljesen magukra maradnak (már így is) !
Az elmebetegséget nehéz lesz megfogni, de talán ezzel majd most sikerül.
VálaszTörlésKét szék közül a földre zuhanás az már az ep választás után megtörtént, csak jobban felgyorsultak az események. :-)
A gárdával párhuzamosan talán fel kellett volna oszlatni a tmrsz-t is.
VálaszTörlésTisztelt Barátom! Az ötleted több mint jó, remélem ezt fönt is olvassák az illetékesek. Tulajdonképpen szerintem is megoldatható lenne a dolog, akkor lehetne zároltatni a szakszervezeti vagyont és egyúttal el is lehetne elszámoltatni a főmáltóságú 3,14csát!
VálaszTörlésAz alapszabályukkal is szerintem ütközik a politikai nyilatkozatuk. Az ilyeneket fel kell számolni oszt víz! IGAZAD VAN!